Undead Nightmare - Amikor a DLC viszi a vadászpuskát

Bár nem tartom tökéletes játéknak a Red Dead Redemptiont, azt hiszem minden konzolgémernek a “musthave” kategória, ami nélkül nem lehet ugyan élni, de nem igazán érdemes. Több hónapos halogatás után elérkezettnek láttam az időt, hogy végre megnézzem magamnak az Undead Nightmare féle kiegészítőt és megmondom őszintén rettegtem tőle. Sikerülhet-e az alapjáték hangulatát egy 8 fontos DLC-vel megközelíteni? A nekem borzasztóan visszatetsző és undorítónak tartott cover art/design és a zombie téma miatt száz százalékosan meg voltam róla győződve, hogy egy baromság az egész és nem fog bejönni a cucc.

Értem a B kategóriás célzást...
...csak nem tetszik

Nagyobbat már nem is tévedhettem volna. Az Undead Nightmare ugyanis -amely a már megszokott és hihetetlenül szépen kidolgozott világban játszódik - nemcsak hogy felnő az alapjátékhoz, de sok tekintetben túl is szárnyalja azt. Az igen divatos zombi/horror téma ugyanis olyannyira megfűszerezi az alapjátékot, és olyan hihetetlen hangulatosan van tálalva, hogy kijelenthetjük, a játékmenet nehezítésével és túlélő elemek bevonásával az UN talán még izgalmasabbra és jobbra sikeredett, mint a Red Dead Redemption maga.

A legnagyobb bajom ugyanis az alapjátékkal talán az volt, hogy úgy éreztem, hogy nem jelent elég kihívást és igazából végignyargalható az egész story line pár óra alatt. Ha az ember nem hajlandó elveszni a világban és szigorúan a történet végigjátszására koncentrál, (amihez elég abberáltnak kell lenni egy Sandbox játéknál teszem hozzá)  akkor az egész könnyedén végignyomható pár óra alatt, ellenben mondjuk a GTA 4-el (ami meg szerintem helyenként idegesítoen nehéz).

Az Undedad Nightmare mindkettőtől különbözik és sikeresen egyensúlyoz a kettő közötti, meglehetősen keskeny pallón, hiszen a fejlesztők kiválóan belőtték a játék nehézségét. A lőszer számolgatással és a pimaszul gyors zombikkal ugyanis sikerült némi nehézséget csempészni a játékba, ami épp elég ahhoz, hogy az embernek ne legyen olyan érzése, hogy sínen gördül az egész, mi pedig csak asszisztálunk a statisztaként az egészhez. A csipetnyi kihívás igencsak sokat hozzátesz az élvezeti faktorhoz. Elképesztően szórakoztatónak találom a Shotgunnal vívott közelharcokat a Zombikkal, amik azért pont nem idegesítően sokszor, de éppen elégszer végződnek halállal ahhoz, hogy ne unjunk rá gyorsan a dologra.

Kiváló Móka

 A mentés szintén elég jól meg  van oldva, a checkpoint rendszerrel ellentétben itt a város elott tölthetjük vissza magunkat (lőszer fogyást elszenvedve és itemeket bukva) vagy a legutóbbi mentett állásunkat, ebben az esetben meg az addigi haladást bukjuk, ami nekem lényegesen szimpatikusabb az alapjáték checkpoint rendszerű megoldásánál.

Az először a San Andreasban bevezettet, területfogalalós elemek pedig motiválják az embert, hogy free roamban kalandozzon és felszabadítsuk az élohallottak által megszállt városokat, helységeket is, nemcsak céltalanul bóklászunk az egyébként gyönyörűen elénk tárt vadnyugati környezetben.

Ami azonban a legnagyobb meglepetés, hogy ez az egész Zombis, élohallottas milliot mennyire sikerült szinkronba hozni a vadnyugati hangulattal. A kihalt városok, kissé talán többször zuhogó eső, viharok és a mindenhonnan hallható rejtélyes hörgések olyan explozív elegyet alkotnak, hogy részemről az Undead Nightmare bőven felér, sőt túl is szárnyalja a az eddig legjobbnak vélt Battlefield:Vietnam szintjét.

Rockstar DLC-je nyugodtan kijelenthetjük mintaként szolgálhat minden fejleszto számára. DLC-t csak így, vagy sehogy. Bobby bácsiék az Activisionnél tanulhatnának Hauseréktol annyi szent, mert ha valami, akkor az Undead Nightmare megéri az árát.